A MEDIÁCIÓ • INTELLIGENS KONFLIKTUSKEZELÉS
Hatékony és emberséges megoldást választanak azok a Párok, akik válsághelyzetben a Mediáció mellett döntenek és problémájuk rendezéséhez pártatlan közvetítő szakember, a Mediátor közreműködését veszik igénybe.
A Mediáció célja, hogy a nyilvánvaló nehézségek ellenére mindkét fél számára kölcsönösen elfogadható, érdekeiket és lehetőségeiket integráló megoldást találjanak és közös megegyezéssel egy működőképes, betartható egyezségre jussanak.
A megállapodás igény esetén írásban is rögzíthető.
MIÉRT BÖLCS DÖNTÉS A MEDIÁCIÓ?
-
A mediáció során mindkét fél megkapja az őt Emberként megillető alapvető tiszteletet
-
Ebben a légkörben a résztvevők energiáikat hatékonyan koncentrálhatják a megoldásra, nem kell annak nagy részét állandó önvédelemre és ellenségeskedésre pazarolniuk
-
Mivel a mediáció önkéntes, a részvétel vállalása jelzi, hogy a cél mindkét fél számára fontos
-
Mindketten aktív résztvevői a folyamatnak, maguk döntenek az egyezség minden részletéről, rajtuk múlik, mihez ragaszkodnak és miben hajlandók engedni
-
Az így kidolgozott egyezség közös erőfeszítés eredménye – nem egy külső, harmadik fél által a fejük fölött meghozott ítélet
-
A megállapodás kreatív együttműködésből született Mű, ezért kölcsönösen elfogadható, működőképes és betartható
-
Így a felek egy sikeres mediáció végén emberi méltóságukat megőrizve, nyertes-nyertes pozícióban távozhatnak
DESIGN AJÁNLATOK PÁROKNAK
- TUDATOS KAPCSOLATÉPÍTÉS
- ÖTCSILLAGOS VÁLÁS
- SZENVEDÉLYES MEGÚJULÁS
A PROFI MEDIÁTOR
- FÜGGETLEN SZAKEMBER, aki mindkét fél személyének és érdekeinek tiszteletben tartásával, elfogulatlanul közvetít a felek közt. Saját véleményét és elképzeléseit hátrahagyva teljes figyelmét a célra összpontosítja. Bízik a hozzá fordulókban, szenvedélyesen hisz a mediációban és a közös sikerben. Kitűnő érzékkel felismeri és azonnal elkapja a legapróbb lehetőségeket is, amelyekkel ügyfelei el tudnak indulni a megoldás irányába. Minden tudásával és tapasztalatával támogatja őket, hogy felfedezzék a további esélyeket és kitartóan törekedjenek a megállapodásra, egészen addig, amíg sikerül kialakítani a közös megegyezést.
- PLUSSZT AD, középen áll, mindkét fél képviseletében gondoskodik arról, hogy egyformán megkapják a személyüknek járó tiszteletet és zavartalanul kifejthessék álláspontjukat. Mindig a megoldás lehetőségeire koncentrál, ítéletmentes és pártatlan. Támogatja a feleket érdekeik felismerésében és igényeik pontos megfogalmazásában. A múlt hibái helyett segíti a jelenben és a jövőben rejlő lehetőségek feltárását. Álláspontokat egyeztet, javaslatokat közvetít. A sérelmek helyett a közös érdekekre irányítja a figyelmet. Fokról fokra közelíti az elképzeléseket. Ügyfeleit a betartható és működőképes megoldások és a megegyezés irányába vezeti.
- RENDSZERSZINTŰ VÁLTOZÁST HOZ Két ember kapcsolata is rendszer. Amikor ketten már nem képesek a helyzet megoldására, legtöbbször rendszerszintű változásra van szükség. Ezt szolgálja egy semleges harmadik, a szakértő Mediátor bevonása a rendszerbe.